1. Szilicei Versmondó Fesztivál

"A dolgok változnak, a vers örök." József Attila ezen szavai ihlettek meg bennünket is, hogy a költő születésének havában forduljunk egy kicsit a versek felé. Vegyünk a kezünkbe egy-egy kötetet, olvasgassuk, ízlelgessük a szép szavakat, ismerkedjünk velük. Érezzük át hangulatukat és bátran osszuk meg másokkal élményünket. Elhatároztuk, hogy éppen ezért megrendezzük a Tiszta Forrásból 1. Szilicei Versmondó Fesztivált. Nem versenyt szeretnénk, nem lámpalázas fellépőket, hanem egy kötetlen, könnyed hangvételű, szeretetben, szép szóban, kedves versekben gazdag délutánt, ahol együtt ismerkedünk a versekkel.
A fesztivál ideje alatt Nagy Edina jóvoltából a résztvevők egy könyvkiállítást is megtekinthetnek, mely könyvvásárlással is összeköthető. A fesztivált a HoryZone együttes által zenésített és előadott versek teszik hangulatosabbá.
Mindenkit sok-sok szeretettel korhatárra való tekintet nélkül. A rendezvény védnöke Dr. Máté László tanár úr, községünk szülötte.