A farkasok élete

Ki ne ismerné az ordas farkast, aki tőrbe csalva Piroskát és a nagymamát is gonoszan garázdálkodik az erdőben, félelmet keltve állatban, emberben egyaránt. Sőt, hallottunk már olyan meséket is, ahol a szegény, kissé kelekótya, de jóhiszemű farkas komát becsapja az agyafúrt róka. Sokféle farkast ismertünk már mi is - különböző történeteinkből. Azonban az igazi farkast, a ragadozót, erdeink lakóját bizony kevésbé ismerjük. Éppen ezért látogattunk el a rozsnyói Bányászati Múzeumba, ahol Nagy Brigitta múzeumpedagógus sok érdekességet elmondott erről az állatról. Megtudtuk, mennyire fontosnak tartják a falkát, hogyan gondoskodnak a kicsinyeikről, melyik állattal tud nagyon jól együttélni, de azt is megtudtuk, melyik állat a legnagyobb ellesnsége. Mivel nagyon figyeltünk, könnyedén kitöltöttük a kvízt is, majd a megérdemelt jutalommal, egy farkasos kitűzővel indulhattunk haza.
Nagyon tetszett a foglalkozás, elhatároztuk, hogy a farkassal még az iskolában is foglalkozni fogunk.