Anyukám, köszönöm!

Annyi dalocska, gyönyörű vers szól az anyukákról, az ő szeretetükről, gondoskodó kezükről, a szorgos mindennapjaikról. Anyák napjára mi mégsem daloltunk vagy verseltünk. Másképp szerettük volna kifejezni szeretetünket, hálánkat. Anyukáinkat meghívtuk egy délutáni nyitott órára, melynek nemcsak passzív megfigyelői voltak, hanem aktív résztvevői is. Közben rájöttünk, hogy nincs is jobb dolog annál, ha együtt dolgozhatunk az anyukánkkal, együtt oldhatjuk meg a feladatokat, majd együtt örülhetünk egy-egy jó megoldásnak. Persze nem is lenne anyák napja, ha az anyukákat ne várta volna egy fontosabb próbatétel. Fel kellett ismerniük önmagukat egy-egy általunk festett portrén. Szerintünk a kiváló rajztehetségünknek köszönhetően minden anyuka megtalálta saját magát. Az óra végén egy kis ajándék átadása után táncba hívtuk az anyukákat.