Az erdei iskola első napja
Megérkezett a várva várt nap, mikor felpakolva, mindenre felkészülve elindultunk az erdei iskolába - vagyis beköltöztünk a Natura Camping házikóiba. Tudtuk, az idén is óriási élményben lesz részünk. Sok mindent megtanulunk, sok helyre eljutunk, sokat játszunk majd és ami a legfontosabb: együtt lehetünk - éjjel-nappal. Nos az első nap máris rengeteg érdekes élményt hozhatott nekünk, ugyanis beutaztunk Rozsnyóra, ahol ellátogattunk a csillagvizsgálóba. A csillagász bácsi több érdekes filmet is mutatott a világűrről, a Naprendszerről, belenézhettünk két nagyon profi távcsőbe is. Alig hittünk a szemünknek! A Napot egy vörös is gömbként láttuk rajta keresztül.


A csillagvizsgáló után a nagy hőségben jólesett elnyalni egy fagyit Rozsnyó főterén, ahol kicsit megpihentünk, szétnéztünk, majd bizony megéhezve mentünk egy jókora pizza szeletre. Ezután következett az úszásoktatás. A vízben kicsit lehűltünk, kedvünkre pancsolhattunk, de megtanultunk a kezünkkel, lábunkkal dolgozni - amit majd ég egy kicsit tökéletesítünk. Nagyon jó volt ez az első nap, és várjuk a folytatást.