Čisté Slovensko - Tiszta Szlovákiát

25.09.2022

A Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma által meghirdetett projekt a Čisté Slovensko nevet kapta. A projekt célja hazánk erdeinek, patakjainak, tavainak, rétjeinek megtisztítása az odahordott szeméttől. Ebbe a kezdeményezésbe mi is bekapcsolódtunk, Dr. Baláž Andrea, a Szlovák Karszt Nemzeti Park munkatársának vezetésével. Andrea néni nagyon érdekes információkkal szolgált a hulladék szelektálásával kapcsolatban. Egy-két nagyon érdekes játékkal felhívta figyelmünket arra, hogyan járjunk el a hulladékkal, hogyan gyűjtsük, hova dobjuk. Az utolsó délelőtti foglalkozásunk egy türelmet próbáló játék volt, mely során megértettük, hogy a tavainkat elsősorban meg kell tisztítani a szeméttől, csak ezután lehet horgászni. Ezután pedig végre következett a konkrét akció, amit nagyon vártunk már. Az volt a feladatunk, hogy megtisztítsuk Szilice határát az eldobott szeméttől. Azt gondoltuk, hogy alig lesz mit a földről felvennünk, hiszen Szilicén rendszerető emberek laknak, azonban csalódnunk kellett. Nagyon sok eldobott madzag, műanyag flakon, pléhdoboz csúfította a tóhoz vezető utat. Igazi élmény volt Andrea néni nagyon profi távcsövébe belenézni, melyen keresztül úgy tűnt, hogy a tó csak egy karnyújtásnyira van.

Boldogok voltunk, hogy részesei lehettünk ennek a nemes kezdeményezésnek. Jó lenne, ha legközelebbi szemétgyűjtésünk alatt már nem találnánk eldobott műanyag flakonokat, cigaretta csikkeket, üvegeket, dobozokat és egyéb szemetet.