ÖSSZETARTOZÁS TÁNCA
"Június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Jó alkalom arra, hogy minden elszenvedett sérelem, veszteség ellenére újult erővel közösséget építsünk, erényeinket erősítve, fejlődve, tanulva a mulasztásokból. Együtt, közösen! Pontosan ennek jegyében várjuk, hogy legyen partnerünk a kezdeményezésben, miszerint óvodások és alapiskolások - pedagógusaik irányításával polgári táncok bemutatásával kívánják emlékezetessé tenni az idei Nemzeti Összetartozás Napját."
Így szólt a felhívás, melyre mi is készek voltunk jelentkezni. Csodálatosnak tűnt az ötlet, hogy együtt táncoljon minden felvidéki magyar ezen az ünnepen. Mert ma már ünnepnek tekintjünk a június 4-t. Az egykori gyásznap ma új köntöst öntött, az összetartozás új ruháját. Mely nem fekete, hanem színes, mint a magyar népviselet, mint a magyar népdal, mint a magyar tánc. Örömmel a szívünkben énekeltük az "A pozsonyi sétatéren megy a villamos"-t, táncoltuk rá a lépéseket. 2022-ben is magyarul énekelünk, magyarul beszélünk, együtt, közösen. Öszetartozunk.
